Tippek és ötletek
Krizantém, a jelképek virága | Krizantém, a jelképek virága |
|
A felkelő aranyvirág országa A növény a 8. században került Japánba, ahol még nagyobb megbecsülésre tett szert, mint őshazájában. Az uralkodócsalád évszázadokon keresztül használta jelképként. Sokan azt hiszik, hogy a felkelő nap országának zászlajában lévő piros korong a Napot szimbolizálja, pedig valójában az uralkodócsalád jelképének stilizált változata. Az összefüggés még a 19. század elején is egyértelmű volt, amikor az uralkodói zászló közepén lévő körben még egy 16 szirmú krizantémvirág kapott helyett. A krizantém csak a 18. század végén bukkant fel először Európában, ahol aztán néhány évtized alatt szintén nagy népszerűségre tett szert. Tudományos névvel is itt látták el, a keresztségben a Chrysanthemum nevet kapta, ami a görög Chrysos (arany) és az Anthemos (virág) szó összevonásából keletkezett (összeolvasva: aranyvirág). Szinte egész Európában ez a név terjedt el, hiába változtatták meg később a növényrendszertan tudósai a nehezen megjegyezhető Dendranthema-ra. Változni látszik a kép De lássuk, hogy miért is válhatott hazánkban és szinte egész Közép-Európában „temetővirággá” ez a csodálatos növény. A mi kontinentális éghajlatunkon a nyár és az ősz minden szempontból élesen elkülönül egymástól. A tél valóban az elmúlást jelenti, az élet egy időre pihenni tér. Az élettelen tél előtt azonban van még egy növény, amely szépségével képes felidézni a tavaszt, ez pedig a krizantém. Évtizedekkel ezelőtt, ha Halottak Napján valaki felkereste szeretteit a végső nyughelyükön, a sírok díszítésére nem talált szebb virágot a krizantémnál. S mivel a sírok többségén ez a növény virított, a temető hangulata lassan a virágra is visszaszállt. Szerencsére az őszi vágott virágkínálat bővülésével, és a folyamatosan megújuló krizantémfajtákkal változni látszik e kép. A kertészeti technológia fejlődésével ma már az év bármelyik hónapjában hozzá lehet jutni az aranyvirághoz, amit a legtöbb kertész ki is használ, így már augusztus végétől beszerezhetjük a bokorméretű, ezer apró virágú cserepes növényeket. A virágok hercegnője Többek között ezek a sokvirágú, tömött fajták is hozzájárultak a krizantémról kialakított kép megváltoztatásához. Szépségük kiválóan alkalmassá teszi őket arra, hogy ősszel velük díszítsük otthonunk bejáratát, erkélyét, vagy teraszát. A krizantém népszerűsége egyre nő, csupán vágott virágként évente másfél milliárd szálat értékesítenek belőle a hollandiai virágárveréseken, így a rózsa után a második legnépszerűbb növény Európában. Talán néhány évtized múlva már senki nem emlékszik rá, hogy a virágok hercegnője valaha nem az erényesség, az előkelőség és a hosszú élet jelképe volt, hanem az elmúlásé. A sikeres tartás öt titka 1. A krizantém magas tápanyagigényű növény, ezért a hosszú, tartós virágzás és a következő évi egészséges fejlődés érdekében a fagyok beálltáig kéthetente tápoldatozzuk. 2. A többi virágzó növényhez hasonlóan, a krizantém esetében is csak akkor számíthatunk tartós virágzásra, ha óvjuk a közvetlen napsugárzástól, és száraz, meleg helyektől. 3. A cserepes krizantém a vásárlás után nem igényel átültetést. Ha következő évben is szeretnénk hasonló virágpompában gyönyörködni, akkor vágjuk vissza az elvirágzott részeket és fagymentes pincében, kevés öntözéssel teleltessük a töveket. Tavasszal ültessük át laza szerkezetű, tápanyagokban gazdag virágföldbe. 4. A kártevőkkel és kórokozókkal szemben úgy védekezhetünk a leghatékonyabban, ha szükség esetén biztos forrásból származó virágföldbe ültetjük a növényt. Kerüljük továbbá, hogy a lombozatát víz érje (a csak a földjét öntözzük) és meggátoljuk, hogy az amúgy is kártékony levéltetvek vírusokkal betegítsék meg. 5. Ha nem akarunk bajlódni a folyamatos tápoldatozással, akkor használjunk szabályozott tápanyag-leadású műtrágyát. Egyes változatai akár fél éven keresztül is folyamatosan tápanyaggal látják el a növény gyökérzetét. Virágnyelv Krizantém általában: pihenés, nyugalom, barátság Fehér krizantém: igazság Sárga krizantém: visszautasítás Vörös krizantém:hűséges szerelem Rövidnappalos A krizantém virágfejlődésére elsősorban a nappalok hossza, hat. Akkor kezdeni fejleszteni bimbóit, amikor a napi megvilágítás 12-13 órára csökken. Tudta? A Japán Császárság legmagasabb kitüntetése a 1877-ben alapított Crysanhtemum rend volt. Jelvénye egy kereszt formájú, 32 fehér zománcos arany sugárból alkotott csillag, sarkaiban az arany krizantém zöld lombbal. |

