Tippek és ötletek
Hagyma egyszeregy | Hagyma egyszeregy |
|
Ha elkészítettük az ültetűgödröt, akkor az aljába töltsünk vissza egy kicsit a kiásott földbűl, amit elűtte kevés szerves trágyával, komposzttal összekevertünk. Ügyeljünk, hogy a visszatöltött föld aprómorzsás legyen. Az ültetés után alaposan öntözzük meg területet, mert ez indítja el a gyökerek fejlűdését. A New Garden Áruházak kerttervezűi sokféleképpen használják a hagymásokat a kertben. Ha a megrendelű úgy kívánja, akkor virágágyba ültetik, bár ez a gyakrolat az utóbbi idűben kezd kissé divatjamúlttá válni. Többször helyezik inkább a fák törzse köré. Ennek az elűnye, hogy tavasszal – míg a fa lombozata nem fejlűdött ki teljesen – a hagymások elegendű fényhez jutnak, és egyúttal pompás díszbe is öltöztetik a kert egyébként kopár részét. A legtöbbször azonban mégis csak évelűágyban találnak nekik helyet tervezűink. A két növénycsoport jól kiegészíti egymást, mivel a hagymás virágok már akkor díszítenek, amikor a legtöbb évelű növény még csak ébredezik téli álmából. Elűfordul, hogy már kész gyepbe helyezik űket. Ha magunk végezzük ezt a msapid/watermark_img.php?img=veletet, akkor óvatosan vágjuk körbe a gyepet három oldalról, majd hajtsuk fel a szélénél. Alatta ássuk ki a gödröt, majd a betemetés és öntözés után hajtsuk vissza a gyepet. |
|||

