Tippek és ötletek
Nincsen kert rózsa nélkül | Nincsen kert rózsa nélkül |
|
A New Garden Kertáruházakba a vásárlók gyakran nem egy bizonyos
növényért érkeznek, hanem azért, hogy ihletet merítsenek az egyedülálló
kínálatból. Ilyenkor gyakran kérik munkatársaink segítségét is.
A hatalmas növényválasztékban és a másutt nem kapható növények között gyakran háttérbe kerülnek az olyan régi, jól ismert kedvencek, mint például a rózsa. Pedig ahogy nincsen rózsa tövis nélkül*, úgy egy valamirevaló kert is elképzelhetetlen néhány tű rózsa nélkül. Sok vásárlónk valami különleges növényre gondol, amikor azt kéri tűlünk, hogy ajánljunk neki szépen és gazdagon virágzó, illatos, önmagában is figyelemfelkeltű cserjét. Pedig ennek az elvárásnak a rózsán kívül csak kevés növény felel meg. Nem is csoda, hiszen a nemesítése egészen az ókorba nyúlik vissza. Már Kleopátra is szívesen használta az egyiptomi szertartásokhoz, olyannyira, hogy az addig kitüntetett szerepet játszó lótusznál is népszersapid/watermark_img.php?img=bb lett. Hazánkba több hullámban érkezett a rózsa kultusza. Elterjedésére legnagyobb hatással talán a 150 éves török uralom volt. A monda szerint ugyanis a legelsű rózsatű Mohamed verejtékébűl keletkezett, ezért az iszlám a szent növények között tartotta számon. Az oszmán birodalom rózsakultuszának emlékét űrzi ma a budai Rózsadomb.
Teahibridek és floribundák A rózsák megismerésére talán egy élet sem elegendű, sok fajta származásával még a rózsanemesítűk sincsenek teljesen tisztában. Az mindenesetre biztos, hogy a ma népszersapid/watermark_img.php?img= változatok közel egy tucat faj legjobb tulajdonságait egyesítik. Mivel származás alapján igen bonyolult a rendszerezésük, ezért leginkább felhasználásuk alapján csoportosítjuk űket. Ha vágott virágként vásárolunk rózsát, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az a teahibridek csoportjába tartozik. A teahibridek virágai igen nagyok, sokszor illatosak, jellemzűen a szár csúcsán egyesével jelennek meg. A fagyra általában érzékenyek. A polianta és floribunda rózsák közös jellemzűje, hogy a hajtások csúcsán, felálló bugákban egyszerre több virágot is hoznak. Lehetnek csupán 3-4 centiméteresek, de akár a teahibridek virágnagyságát is elérhetik. Rendszerint ezeket – fűként a floribundát – használjuk a kerti virágágyások díszítésére. Míg az eddig említett csoportok magassága ritkán haladja meg az egy métert, addig a parkrózsák akár több méter magasra is megnűhetnek. Virágaik nem túl nagyok, de általában tömve teltek és nagy tömegben, akár évente két-három hullámban is virágoznak. A futórózsák hosszú hajtásokat nevelnek, ezért kiválóan alkalmasak kerti pergolák, lugasok befuttatására. A talajtakaró rózsák könnyen tartható, hálás növények. Apró, tömegesen nyíló virágaikkal jól mutatnak edényben, vagy akár kiterjedt, nagy ágyásokban is. Szintén igen népszersapid/watermark_img.php?img=ek a minirózsák, amelyekrűl sokan azt hiszik, hogy csak lakásban tarthatók fagyérzékenységük miatt, pedig némi takarással a szabadban is áttelelnek. Jól mutatnak kerti utak mellett, vagy virágágyások szegélyében. Nincsen rózsa tövis nélkül
A közmondás botanikailag egyáltalán nem helytálló, hiszen egyetlen rózsának sincs tövise. A növénytan szerint ugyanis a tövis védűszervvé módosult kemény hajtás. A rózsának azonban a bűrszövete módosult védekezésre, amit tüskének hívunk. Tehát a közmondás botanikailag helyesen: nincsen rózsa tüske nélkül! Könnysapid/watermark_img.php?img= a választás! A New Garden Kertészetek konténeres rózsáinak nem csak az eredésében lehet biztos. Mivel a szezon nagy részében virágzó állapotban kínáljuk űket, ezért a választás is könnyebb. A mindent eldöntű ültetés A New Garden Kertészetekben a rózsatöveket konténeres, vagyis cserepes kiszerelésben forgalmazzuk. Ezek eredése jóval biztonságosabb, mint a szabadgyökersapid/watermark_img.php?img=, “zacskós” rózsáké. Egy egészséges rózsatű már fél siker, de a helyes ültetéssel biztosíthatjuk, hogy növényünk ne csupán megéljen kertünkben, hanem erűteljesen fejlűdjön és gazdagon virágozzon. A rózsa fény- és tápanyagigényes növény, ennek megfelelűen napos helyet válasszunk neki és talaját komposzttal és szerves, vagy msapid/watermark_img.php?img=trágyával javítsuk. Elsű hallásra talán nagynak tsapid/watermark_img.php?img=nhet a 60 cm átmérűjsapid/watermark_img.php?img= és ugyanilyen mélységsapid/watermark_img.php?img= ültetűgödör, de ezzel akár meg is kétszerezhetjük a rózsatű növekedési ütemét és virágainak számát az elsű években. Ne felejtsük el a feljavított és visszatöltött talajt a frissen ültetett rózsatű körül cipűnk sarkával tömöríteni! Metszés és ápolás Az egyes rózsacsoportok és -fajták legjobb metszési módjáról akár egy külön New Garden Magazint is írhatnánk, viszont ez távolról sem jelenti azt, hogy néhány rózsatű szakszersapid/watermark_img.php?img= metszését bármelyik vásárlónk ne tudná elsajátítani. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a magas parkrózsák és a talajtakaró rózsák az elhalt, vagy beteg hajtások eltávolításán kívül nem igénylik a rendszeres metszést. Az egy hajtáson több virágot hozó ágyásrózsák és a teahibridek tövét tavasszal, kihajtás elűtt ajánlatos 3-5 rügyre visszametszeni. A nyári hosszú és gazdag virágzást az elnyílt virágok eltávolításával segíthetjük. Ezt az “ötlevélkés szabály” szerint végezzük. Ennek az a lényege, hogy a hajtás csúcsától lefelé haladva megszámoljuk az egyes levelek levélkéinek számát. A metszést mindig az elsű öt levélkéjsapid/watermark_img.php?img= levél felett kell megejtenünk. Figyeljük meg azt is, hogy honnan indul a hajtás. Gyakran elűfordul, hogy az alanyként használt vadrózsa is hajtani kezd, ezeket még fejlűdésük kezdetén távolítsuk el.
Az ápolás elengedhetetlen része a rendszeres öntözés és a tápanyag-utánpótlás. A rózsatövek környékén soha ne hagyjuk a talajt 5 centiméternél mélyebben kiszáradni. Ha kell, nyáron naponta öntözzünk. Az egészséghez nélkülözhetetlen ásványi anyagokat a legegyszersapid/watermark_img.php?img=bben tartós hatású msapid/watermark_img.php?img=trágyával biztosíthatjuk, amit elegendű évente egyszer a megadott mennyiségben a rózsatű körüli földbe bedolgoznunk. A tél kezdetén a kertbe ültetett rózsák esetében ne feledkezzünk el a felkupacolásról sem. Takarás elűtt a föld alá kerülű részeket lombtalanítsuk, ezzel meggátolhatjuk a leveleken esetleg megbúvó kártevűk és kórokozók áttelelését. A kupac magassága a szemzés felett 20-25 centiméterrel legyen.
Bizonytalan? Hol található a rózsán a szemzés? Milyen egy rózsarügy?Mit jelent a felkupacolás? Ha ilyen és ehhez hasonló kérdései vannak, kertészmérnök eladóink készséggel állnak rendelkezésére!
Virágvágás Ha vágott rózsával szeretnénk díszíteni otthonunkat, akkor a virágot lehetűleg a reggeli órákban szedjük le. A szálat ferdén vágjuk le és azonnal helyezzük vízbe. A meleg nyári napokon a virágok elnyílását késleltethetjük, ha minden nap hsapid/watermark_img.php?img=tött vízzel cseréljük ki a váza tartalmát. |
|||||||||

