Bemutatkozunk

New Garden arrow Tippek és ötletek arrow A különleges japánkert
A különleges japánkert

A japánkert varázslatos hangulata számtalan kertbarátot megihletett már világszerte. Nem véletlenül. Legyen több hektáros, vagy csak néhány négyzetméteres,az igazi japánkert egy szentély, ahol a látogatót megérinti a természet nagyszerűsége.

 

A japánkert lényegének megértése nekünk, európaiaknak bonyolult feladat. Kezdésként sokat segít, ha ismerjük e több ezer éves kertmsapid/watermark_img.php?img=vészet legfontosabb szimbólumait. A japánkertek alapelve szerint csak a természetbűl szabad merítenünk. Az igazi japánkert olyan, mint egy a természetbűl ellesett, kicsinyített és stilizált látkép. A természetes formák (semmi szabályosság és szimmetria!) és a kertépítészeti elemek összhangja jellemzi.
Az autentikus japánkert az egész tájat a maga teljességében jeleníti meg.

Hogy miként lehetséges ez? Jelképek használatával. Ennek megfelelűen kisebb sziklák hegyeket mintázhatnak, a kerti tó pedig a tengert. Egy-egy jelkép sokszor még ennél is jobban elvonatkoztathat: néhány négyzetméter szabályosan gereblyézett kavics akár az egész óceánt jelentheti.

A japánok szerint a kert alapját, vázát a kövek és sziklák adják. Ha sikerül jól elhelyezni a köveket a kertben, akkor a többi már magától megy. Leggyakrabban hármasával, ötösével, hetesével elrendezett kűcsoportokat alkalmaznak.
Ugyancsak fontos, szimbolikus elem számukra a víz, ami nem meglepű, hiszen a természetben is sok víz veszi körül a japán szigeteket. A természet e fontos elemét legtöbbször egy tóval, vagy hely híján egy kis kűmedencével, illetve szimbolikusan „homoktengerrel jelenítik meg.
A japánkertek a szemlélűdés, a gondolkodás színterei. Ha egy valódi japánkertre tekintünk, akkor annak keleti szépsége mellett rögtön feltsapid/watermark_img.php?img=nnek a benne lévű üres terek is. A nyugati világ nagy része úgy véli, hogy akkor szép a kert, ha minden apró részletébe ültetünk valamit, ami külön-külön is felhívja magára a figyelmet. A szigetországban másképp gondolkodnak. Úgy tartják, a tekintet csak akkor irányulhat zavartalanul valamire, ha a környezű tér nem vonja el róla a figyelmet. Ahhoz, hogy létezzen valami és értelmezhetűvé váljon, a semminek, az sapid/watermark_img.php?img=rnek is léteznie kell. Ez valójában az in és jo megtestesülése, aminek kínai megfelelűjérűl, a jinrűl és jangról már sokan hallottunk.
Talán már az eddigiekbűl is kiderült, hogy a japánkertek megjelenésükben alapvetűen az egyszersapid/watermark_img.php?img=ségre és a harmóniára törekednek. Fontos szerep jut bennük az idűnek és a térnek. Míg hazánkban télen nem tulajdonítunk nagy jelentűséget a kertnek, addig a japánok valamennyi évszak - köztük a tél - szépségét is élvezik.
A japánkertek velejárója a zártság is. Ahogy már említettük, a kert a természet kicsinyített mása. Ahhoz, hogy a kertben valódi megnyugvásra leljünk, ki kell zárnunk a külvilágot, ezért a kapuk és a kerítések ugyanolyan meghatározó elemei a japánkertnek, mint a kövek, vagy a különleges juharfák.

Az uralkodó zöld

                             

Míg a kövek a változatlanságot testesítik meg a japánkertben, addig a növények évszakonként változó formája, színe, alakja segít megjeleníteni az idűt, az idű múlását, a világ folytonos változását.
A japánkertek vázát a kövek mellett az örökzöldek képezik. Ezek elhelyezését mindig a környezet határozza meg. A japánkert jelképrendszerében a szép kilátás és a hegyek fája a fenyű. Elűszeretettel használják a hosszú tsapid/watermark_img.php?img=s fenyűket (Pinus fajok). Ilyen például a japán selyemfenyű (P. parviflora), a japán erdeifenyű (P. densiflora), a törpefenyű (P. mugo), vagy a japán ernyűfenyű (Sciadopytis verticillata). Szintén népszersapid/watermark_img.php?img=ek a hamisciprusok, mint a szavára (Chamaecyparis pisifera) és a hinoki hamisciprus (Ch. obtusa). A japánciprus (Cryptomeria japonica) rendkívül alakgazdag növény. Nem kell feltétlenül ragaszkodnunk a hagyományos japánkerti örökzöldekhez, a hangulat megragadására például nagyszersapid/watermark_img.php?img=en használhatóak a cédrusok csüngű vátozatai is. A nagyméretsapid/watermark_img.php?img= örökzöld növényeket sok esetben nyírják, formára alakítják, hogy ne nűjék ki a rendelkezésükre álló helyet.

A lomblevelsapid/watermark_img.php?img= örökzöldek leglátványosabb képviselűi a tavasszal gazdagon virágzó rododendronok. Ha meszes a talajunk, akkor ajánlatos ezeket babérmeggyel (Prunus laurocerasus) helyettesíteni. Az épületek védett oldalára ültessünk japán babérsomot (Aucuba japonica), vagy japán szentfát (Nandina domestica)
Az örökzöldek között külön ki kell emelnünk a karakteresen távol-keleti hangulatú bambuszokat. Ezek törpe változatait talajtakarásra, míg 5-10 méteresre növű fajtáit akár sövényként, vagy szoliter növényként is használhatjuk. Kisebb kertekbe a nem terjedű tövsapid/watermark_img.php?img= változatokat célszersapid/watermark_img.php?img= ültetni. A japánkertben a bambusz építűelemként is megjelenik, például a kerítések bambusz elemeiben.

 

A japánkert növényeinek kisebb, bár szintén meghatározó részét képezik a lombhullató növények. Megjelenésükben az évszakok változására és az élet körforgására emlékeztetnek. Ezek között talán a legkedveltebb a japán juhar (Acer palmatum), amely egyben a vízesés helyettesítűje vagy kiegészítűje. Szintén fontos szerepet játszanak a díszcseresznyék és szilvák (Prunus), valamint a díszsomok (csillagsom Cornus kousa, szórtlevelsapid/watermark_img.php?img= som C. controversa) is. Ugyancsak távol-keleti származású növények a páratlan tavaszi pompával virágzó magnóliák.
A japánkertben az uralkodó szín a zöld. Az idűszakos virágpompát a tavaszi virágzású cserjék és fák szolgáltatják. A hosszan és dúsan virágzó egynyáriak és a színes évelűk az íriszek és árnyliliomok kivételével nem valók a japánkertbe. A nyírt pázsitot gyeppótló növényekkel helyettesíthetjük.

Ne rettenjünk el az autentikus japánkert szimbólumrendszerétűl, vagy a kövek elrendezésének szigorú szabályaitól! Ezek pontos ismerete és mély filozofikus átérzése nélkül is kialakíthatunk magunknak egy japán hangulatú kertet. Legfontosabb a megfelelű növények kiválasztása és ezek arányos elrendezése kertünkben.
A választásban szívesen segítenek a New Garden szakemberei.