Bemutatkozunk

New Garden arrow Tippek és ötletek arrow Citrusok a lakásban és a kertben
Citrusok a lakásban és a kertben

 citrus_limon_2.jpg

Honlapunkon keresztül (www.newgarden.hu) nagyon sok megkeresést kaptunk az elmúlt időben a citrusfélékkel kapcsolatban. A nagyszámú érdeklődőre való tekintettel úgy gondoltuk, hogy nyomtatott formában is közzé tesszük a kérdéseket és a válaszokat.

 

Először úgy gondoltam, hogy citromot fogok vásárolni valamelyik New Garden áruházban, de amikor ellátogattam Önökhöz, elbizonytalanodtam a döntésemben. No nem azért, mert bármilyen kifogásom lett volna a citromfák minőségével vagy árával kapcsolatban, de sok más hozzá, vagy talán inkább a mandarinhoz hasonlító fácskát láttam. Még a helyszínen kikértem a munkatársuk véleményét a vásárlásról, de akkor nem tudtam eldönteni, hogy végül melyiket vegyem meg. Azóta eltelt már néhány hét, és őszintén szólva elfelejtettem, hogy milyen citromhoz hasonló növényeket kínálnak. N. Lajosné, Budapest

A nagy választék oka, hogy a New Garden Kertáruházak igyekeznek folyamatosan széles növénykülönlegesség-választékkal a vásárlók rendelkezésére állni. Ezért tartunk sok citrusfélét is. A nagy választék ellenére azonban még mindig a citrom (Citrus lemon) a legnépszerűbb a citrusfélék között. A citromfa örökzöld növény, és mivel 3-5 méter magasra nő meg, ezért megfelelően nagy és világos teret kell biztosítanunk számára a lakásban. Metszéssel kisebb helyen is tartható, de ilyenkor kevesebb terméssel számolhatunk. Jó körülmények között rendszeresen terem, de virágainak illata miatt is érdemes beszereznünk egyet.

 2006_05_17_149.jpg

A citrom után a legkelendőbb citrusféle a kalamondin (X Citrofortunella mitis). Termései leginkább egy apró mandarinhoz hasonlítanak. Szobai tartásra méretei miatt kiválóan alkalmas. Narancssárga héja alapján azt gondolhatnánk, hogy a narancshoz hasonlít az íze, ezzel szemben közel olyan savanyú, mint a citrom, bár annál valamivel édesebb. Leginkább friss koktélokhoz, dzsúszokhoz és teákhoz használhatjuk termését.

 

 c_kumquat_2.jpg

Szintén kedvelt citrusféle a koktélnarancs (kumkvat - Fortunella marginata), amit hámozás nélkül, egészben fogyaszthatunk. Ez a faj sem nő magasra, ezért kiválóan díszítheti akár a kisebb szobákat is. Termései általában tojásalakúak, esetleg gömbölyűek. Gyümölcse kandírozva különleges desszert.

 


 c_kuckle1.jpg

 

A kukle a koktélnarancs és a klementin keresztezéséből előállított rendkívül bőtermő citrusféle. Gyümölcse éretten pirosas színű, a kumkvatnál kétszer nagyobb, kerekebb, de azért ovális alakú. Cserepes nevelésre kiválóan alkalmas, ezért lakásban, teraszon is bőven terem.


A narancsot, a mandarint és a grépfrútot talán nem kell részletesen bemutatnunk. Méreteik és tartásuk jórészt megegyezik a citroméval. Ha valódi mediterrán hangulatra vágyik, akár termő, faméretű narancsfát is beszerezhet nálunk.

 buddha_keze.jpg

A felsoroltak mellett különleges megjelenésű citromféléket is kínálunk, mint például a Buddha keze nevű érdekes gyümölcsű növényt (Citrus medica v. sacrodactylis), amelynek gerezdjei elkülönülve fejlődnek egymástól. Termése nem ehető, de kellemes illata az egész lakást betölti. Az éppen kapható citrusfélékkel kapcsolatban kérjük, keresse fel a legközelebbi New Garden Áruházat.

 

Mindig is szerettem a mediterrán hatású kerteket, bár teraszunkon kívül nem sok hely áll rendelkezésemre a kertészkedésre. Szerencsére ez legalább elég nagy ahhoz, hogy többféle mediterrán különlegességet tarthassak rajta. Több más növénnyel együtt még tavasszal vásároltam kertészetükben egy kumkvatot. Most azonban nem vagyok biztos abban, hogy hol találjak neki helyet télen: a meleg szobában, vagy a viszonylag hűvös lépcsőházban helyezzem el inkább? Mihályi Jánosné

Jól sejti, hogy a citrusfélék teleltetési hőmérséklete igen eltérő lehet. Léteznek olyan fajok, amelyek nagyon védett helyen akár a szabadban is áttelelhetnek. Ilyen például a nem túl ízletes gyümölcsű vadcitrom (Poncirus trifoliata), azonban dézsába ültetve ez is inkább fagymentes helyen érzi jól magát. A legtöbb mediterrán térségben honos citrusféle azonban télen az 5-10 fokos, világos helyet szereti leginkább, ilyen például az Ön által említett kumkvat is. Ide tartozik még a citrom, a narancs, a mandarin, a klementin és a grépfrút is. Néhány fajnak – így a kalamondinnak is – ez a téli hőmérséklet sem elegendő, ezeket legalább 15 Celsius fokon kell teleltetnünk. Magas, húsz fok feletti hőmérsékletet viszont egyetlen citrusféle sem szeret télen

Több, mint négy évvel ezelőtt magyaráztam el először a kislányomnak, hogyan lesz egy apró magból akár egy hatalmas fa is. Persze egyből felcsillant a szeme és mindenféle magot szeretett volna elültetni. Nagyon szomorú volt, amikor kiderült, hogy a pörkölt mogyoróból nem lesz fa és a csokit sem érdemes elültetni. A limonádét viszont már akkor is szerette, és nagyon örült annak, hogy abból akár saját citromot is nevelhet. Elültettünk hát néhány magot, amelyekből később két kis fácska maradt meg. Ahogy említettem, ennek már négy éve, de még mindig nem termett egyetlen citromunk sem. Mi lehet a hiba? Oláh Zsuzsanna, Pécel

Örömmel olvastuk levelét, hiszen természeti és azon belül is a kertészeti ismeretek gyermekkori oktatását mi is nagyon fontosnak tartjuk. Erre pedig talán nem is lehet jobb módszert kitalálni, mintha a kicsik saját szemükkel látják, hogy egy apró magból miképpen lesz nagy növény. Sajnos azonban a citrom esetében nem mindig hoz látványos eredményt a magvetés. A nemes citromfajták magjából ugyanis gyakran rossz termőképességű, vagy apró termésű gyümölcsöt érlelő növény fejlődik. Ezért is szokták a citrusféléket – sok más gyümölcsfajhoz hasonlóan – oltani vagy szemezni. Sajnos a magról nevelt citromfából valószínűleg nem lesz limonádé. Szeretettel várjuk azonban kertészeteinkben, ahol válogathat a többféle méretben kapható nemes, nagygyümölcsű, bőtermő citromfáink közül.

Karácsonyra vásároltam áruházukban egy gyönyörű citromfát a barátnőmnek. Már régóta vágyott arra, hogy saját fáról szüretelhesse a citromokat. Erre aztán nem is várt sokat, még az óévben elfogyasztottuk a gyümölcsöket, remek ízük volt. Azóta azonban nem jelentek meg sem új levelek, sem új virágok a növényen. Sőt, január végén a leveleit is elkezdte hullatni a növény. Mi lehet ennek az oka? Szekerka János, Monor

A citrusfélék levélhullása – amennyiben nem ölt túlzott méreteket – természetes folyamat. A levelek általában egy-másfél évig élnek, utána lehullanak. A levélváltás gyakran a fényszegény téli hónapokban következik be, ilyenkor a növény akár a leveleinek a felét is elvesztheti. Emiatt nem kell aggódni, mert a nappalok hosszának növekedésével hamarosan előbújnak az új levelek, és a növény ismét kizöldül. Akkor azonban mindenképp gyanakodnunk kell, ha a leveleit szinte egyik napról a másikra veszti el a növény. Ezt a jelenséget legtöbbször a hirtelen hőmérsékletváltozás okozza, ezért – főképp télen – óvjuk a citrusféléket a huzatos helyektől. Mielőtt azonban levonnánk a végső következtetést, győződjünk meg néhány dologról. Ha a levélhullást nem a természetes levélváltásból adódó sárga, vagy barna foltok megjelenése előzte meg, akkor tápanyaghiányra, vagy túlzott öntözésre is gondolhatunk. Amennyiben a lehullás előtt a levelek elkezdtek kanalasodni, akkor nagy valószínűséggel többet kell öntöznünk a növényt a későbbiekben. Ha megfogadja tanácsainkat tavasztól ismét kellemes illatú virágokkal ajándékozza meg önöket a növény és ősszel már tényleg a saját szüretelésű citromból csemegézhetnek feleségével!

A saját szüretelésű citrom élménye semmihez sem fogható, de ez csak akkor adatik meg nekünk, ha nap mint nap óvjuk, védjük a fejlődő gyümölcsöt és a legjobb feltételeket biztosítjuk a növénynek. Erre nem mindenkinek van ideje és megfelelően nagy helye, azonban a citromot (és más citrusféléket) nem csak a termésük miatt érdemes tartanunk. Virágaik nem csak szépek, de rendkívül illatosak is.

A Buddha kezének is nevezett citrusfélének (Citrus medica v. sacrodactylis) elkülönülve fejlődnek a gerezdjei, ez adja különleges megjelenését.

Ötlet

Egy illatos, virágzó citromfácska, vagy egy gyümölcsöktől roskadozó kumkvat, vagy más citrusféle egy szép kaspóval tökéletes ajándék!

Tudta?

A New Garden Kertészetek egyedülálló választékban kínálják a citrusféléket. Legyen szó óriási méretű citromfáról, vagy gyümölcsökkel telerakott mandarinbokorról, itt mindent megtalál.