A mediterrán növények hatalmas népszerűségnek örvendenek hazánkban: Szikrázó kék ég, napsütés, bódító illatok, élénk színek…
Még a legapróbb balkon is lehetőséget nyújt, hogy a nyaralás hangulatát előidézve buja, illatos növények segítségével a meghittség és a nyugalom szigetévé alakítsuk ki. Csupán néhány kúszónövény, rusztikus hangulatú kerámia kaspó és egy-két édeskésen illatozó vagy különleges formájú mediterrán dísznövény szükséges.
Ha szereted ezt a stílust, a New Garden kertészetekben található kisebb, és nagyméretű, koros mediterrán növényekből akár a teljes kerted is berendezheted!
A mediterrán növények jellemzői
Gyakran fás szárúak, nagy termetűre nőnek, így önmagukban is nagyon látványosak. Ráadásul a legtöbb faj a nyár folyamán megállás nélkül, bőségesen virágzik.
Bár megtalálhatóak köztük télálló fajok is, legtöbbjüket óvni kell a hazai fagyoktól. Célszerű ezeket a tartóedényükben hűvös, világos helyre vinni, és csökkentett öntözés mellett pihentetni a tél folyamán.
Az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az enyhülő téli időjárásban a mediterrán növények védettebb helyeken sokszor a szabadban is áttelelnek, azonban ezt biztonsággal nem javasolhatjuk.
Leanderek
A legtöbben azonnal egy virágba borult leanderre (Nerium oleander) gondolunk, ha meghalljuk a “mediterrán növény” kifejezést. Ez nem is csoda, hiszen a csoport egyik legelterjedtebb képviselője.
Viszonylag gyorsan nő, látványos, sötétzöld lombozata van, hosszan és dúsan virágzik, sok fajtája illatos.
Könnyen kezelhető, széles tűrőképességű növény – ha nyáron kitesszük a szabadba, télen pedig hűvös helyen átteleltetjük, akkor minimális törődéssel mellett is csodaszép dísze lehet a kertnek, terasznak.
Jól tűri a nyírást is, akár bokros formát, akár törzses kisfa fazont is alakíthatunk belőle.
A New Garden Kertáruház leander kínálatában időről időre a különlegességeket is megtalálhatod: Tarka levelű, telt virágú, különleges színű, illatos fajtákat is!
Mediterrán virágzók
Való igaz, hogy a mediterrán virágzók egészen lenyűgözőek, gondoljuk csak a leanderek mellett a színpompás murvafürtre (Bougainvillea sp.), a kefevirágra (Callistemon sp.), a cserjés margitvirágra (Argyranthemum frutescens), a sétányrózsára (Lantana camara), a termő, vagy a teltvirágú gránátalmákra (Punica granatum), a golgotavirág (Passiflora sp.) különböző fajtáira, a népszerű tölcsérjázminra (Dipladenia sp.), és még hosszan sorolhatnánk a különböző, csodásan virágzó mediterrán növényeket.
Ha problémát jelent a teleltetés, a mediterrán virágzók sok faját akár egynyáriként is használhatjuk.
Ha minden évben újat veszel belőle (akárcsak gyakran a muskátlikból), az egész nyári csodálatos virágpompa miatt akkor is jól jársz! Ilyenek például a csodatölcsér, a sétányrózsa, vagy a cserjés margitvirág.
Mediterrán különlegességek
A mediterrán virágzók mellett jelentős, nem elsősorban a virággal díszítő növénycsoportok is tartoznak ide.
Ilyenek a mediterrán-sivatagi jellegű szukkulensek (pozsgás növények), például az izgalmas Agave és Aloe fajok.
Aloe és Agave fajok
Húsos, pozsgás leveleik látványosak, gyakran foltosan mintázottak, vagy kékes-viaszosak.
Sok faj szúrós, mások csak úgy tesznek, mintha félelmetesek lennének – valójában gumiszerűen rugalmasak.
Sivatagi jellegük miatt kifejezetten szárazságtűrőek, kerülnünk kell a pangó vizet.
Tipp: Célszerű laza talajt, és vízelvezető drénréteget használnod!
Vannak közöttük hegyvidéki területekről származó, nálunk is télálló fajok, ezeket egész évben kint tarthatod a kertben. Nálunk is találhatsz ilyeneket, az egyik legnépszerűbb faj az izgalmas külsejű Agave parryi.
Agave fajok:
Aloe fajok:
Olajfa
Ugyancsak a mediterrán növények közé tartoznak a mesebeli külsejű, olajbogyót termő olajfák (Olea europaea) is, amelyek kifejlett, terméses változatai is kaphatóak egyes New Garden Kertészetekben!
Persze, ha apró csemetét nevelgetnél belőle, nálunk akkor is megtalálod a kedvenced!
Meserdőből várnak rád a koros olajfák:
Banán fajok
A hagyományos, mediterrán növényként tartható banán fajok mellett (Musa paradisiaca – étkezési banán, Musa ensete – vörös banán) olyan különlegességeket is ajánlunk, mint a télálló japán banán (Musa basjoo), vagy a mérsékelten télálló arany lótuszbanán (Musa/Musella lasiocarpa).
Pálmák
Tengerpartok hangulatát idéző, mediterrán pálmák várnak a New Garden Kertészetben!
Kisebb és nagyobb, kifejlett pálmákat is kínálunk. A szortimentben télálló fajok is előfordulnak, őket nem kell minden évben kétszer ki és be hurcolnod. 🙂 Elegendő, ha a tartási helyhez és az aktuális időjáráshoz alkalmazkodó téli fagyvédelmet biztosítasz nekik.
Ha télálló pálmát szeretnél, jó választás a kínai kenderpálma (Chamaerops excelsa), védett helyekre pedig az ezüst lombú kék törpe lószőrpálma (Chamaerops humilis ‘Cerifera’).
New Garden Buda kertészetünkben a különleges fajok között megtalálhatod például a kocsonyapálmát (Butia capitata), vagy a kék tűpálmát (Tritrinax acanthocona) is.
Citrusok
A legkedveltebb mediterrán növények a citrusok, mert télen a lakás hűvösebb részeit, míg nyáron a kertet és teraszt díszítik, friss citrus illatot árasztva magukból.
Ráadásul gyönyörű látványt nyújtanak, mert egyszerre virágoznak és hozzák termésüket.
Citrom, narancs, kumquat, mandarin, kalamondin, pomelo, lime, édes lime, buddha keze, grapefruit bármelyikét megtalálod a New Garden kínálatában.
Kertészeteinkben a télálló vadcitrom (Poncirus trifoliata) is folyamatosan elérhető.
A New Garden Kertészetekben a szezon kezdetétől folyamatosan frissülő mediterrán választékkal várunk!
Ősszel, a szezon végén pedig jelentős kedvezményekkel válogathatsz a téli pihenőre készülő növényekből!